INTERAKTÍV TŰZZSONGLŐR SHOW RENDELÉS
(NE) játssz a tűzzel!
(NE) játssz a tűzzel? Naná, hogy de, de csak a Leguánok jelenlétében!
Szakavatott Tűzzsonglőreink repertoárjában olyan interaktív előadás található, amit garantáltan élvezni fog kicsi és nagy egyaránt.
Előadásunk elején egy rövid tűzzsonglőr show-val kápráztatjuk el az ifjakat, ezt követően interaktívan bevonjuk őket a műsorunkba, hogy ne csak külső szemlélőként lehessenek jelen…
Interaktív Tűzzsonglőr show
Műsorunk könnyen tematizálható különféle eseményekre. Többek között nagy sikerrel szoktuk előadni krampuszokként Karácsonykor, vagy télűzőként farsangi mulatságokon. Igény szerint előadásunkat tüzes, vagy nappali eszközökkel is elő tudjuk adni.
Gyermek-foglalkozással
Elsőként 2008-ban, majd (a nagy sikerre való tekintettel) 2009-ben is meghívtak minket az Ország Karácsonya című rendezvényre a Parlament előtti Mikulásházba, hogy Tűzzsonglőr Krampuszként okozzunk örömöt az odalátogató gyerkőcöknek. Előadásunk után az egyik tanár így nyilatkozott: „Feledhetetlen élményt nyújtottak kicsiknek és nagyoknak egyaránt”.
Azóta számos rendezvény elengedhetetlen műsorává vált a “(NE) játssz a tűzzel előadásunk. 2018-ban és 2019-ben a “(NE) játssz a tűzzel előadásunk, volt a legsikeresebb műsorunk remek Ár/Érték arányának köszönhetően.
Ajánljuk családi- vagy gyermek-rendezvényre, iskolákba, táborokba, falunapokra.
(NE) játssz a tűzzel! Tűzzsonglőr Műsor & Előadás
(NE) játssz a tűzzel! - Tűzzsonglőr - Galéria / Képek
Adatok
Időtartam: 20 perc
Tűzzsonglőrök száma: 2 fő
Megjegyzés: Az előadás hossza a fellépők számának növelésével bővíthető!
Zene: A darab CD zenei aláfestéssel valósul meg.
Technikai igények: Minimum 4m x 4m-es akadálymentes és egyenes terület. Zárható öltöző, hangosítás, minimum 6m-es belmagasság (zárt tér esetén elszívó berendezés és akadálymentes 6m-es belmagasság).
Ár: Nettó 189.000.-Ft
Kérdés Esetén:
+36 70 260 8527
H - V
9:00 – 19:00
tuzzsonglor@leguanok.hu
Magyarország
Budapest
Az árak forintban értendők és az ÁFA-t illetve a kiszállási díjat nem tartalmazzák. A weboldalon feltüntetett árak és más tájékoztatások nem minősülnek ajánlattételnek.